Ma került megrendezésre a program hivatalos sajtótájékoztatója, melyen jelen volt többek között Dr. Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese, Dr. Hudecz Ferenc az ELTE rektora, Dr. Michaletzky György az ELTE TTK dékánja, és Ónodi Ferenc, a Hallgatói Alapítvány elnöke. A sajtó képviselői és az ELTE TTK Intézetvezetői is többen jelen voltak a sajtótájékoztatón, amelyen a program üdvözlése és támogatása mellett, több a természettudományok helyzetével kapcsolatos bírálat és megoldási javaslat is elhangzott a meghívottak részéről.
A meghívott vendégek előadásainak írásos, tömör összefoglalóját a Sajtó menüpont alatt találják meg!